KreaBlog

Kreativitás, mozgás, környezettudatos életmód

Újra indul a horgolótanfolyam!

szeptember17

Hosszas szünet után 2010. október 2-án újra kezdő horgolótanfolyam indul a KreatívHarmónia Stúdióban. Kezdés 10.00 órakkor, a várható időtartam 1,5 óra.

Ára: 2.000,- Ft/alkalom

Bejelentkezés szükséges! Minden érdeklődőt szeretettel várunk :)

Mosódió – a fáról szedett természetes mosószer

július15

- Mosódió – az meg mi fán terem? Dió? Ez ehető? Micsoda? Ezzel a kis izével mosni lehet?

Ilyen és ehhez hasonló érdekes kérdéseket kaptunk a különböző vásárokon és kiállításokon az érdeklődő emberektől.

Amikor az ecettel való öblítést említettem, két reakció történt:

- Fújjj, ecet? Az büdős! Ugyan már… Soha!

- Igen, ecet én is azt használom! Hát persze, fertőtlenít, vízkőoldó, stb.

Már semmin nem lepődöm meg, de azért kicsit fura, hogy egy egészségnapon – egy természetes mosószerrel kapcsolatban – az emberek ennyire szkeptikusak tudnak lenni :-( Úgy látszik nagy fejtőrést okoz a mosódióval való mosás. Ezért is szeretnék erről kicsit bővebben írni:

Körülbelül 6 évvel ezelőtt hallottam először a mosódióról. Egy kedves ismerősöm – aki nagyon odafigyel a környezettudatos életmódra – hívta fel rá a figyelmemet. Én minden újdonságra és természetes módszerre nyitott vagyok, így persze rögtön érdekelt a dolog. Akkoriban valahol Újpesten talán (már nem emlékszem pontosan) árulták egy lakásban. Többen összeálltunk, telefonon megrendeltük és a párom ment el mindig érte. A diókat akkor még csak egészben, maggal együtt lehetett megvásárolni. Mindig több kilónyit vettünk és elosztottuk a csapatban. Én nagyon megszerettem ezt a fajta mosószert.

Kis ismertető a mosódióról:

Az elsősorban Indiában és Nepálban őshonos mosódiófa akár 15 méter magasra is megnő. Évszázadok óta vadon nő, főként a vidéki régiókban és erdőkben. Termését a magas Szaponin (szappan) tartalma miatt “Sapindus Mukorossi”, illetve  ”Sapindus Trifoliatus” vagy egyszerűen mosódiónak nevezik.
A pozitív ökológiai egyensúly miatt egy ideje már a mosodiófa termesztését támogatja az indiai Erdőgazdálkodási Minisztérium.

Szüretelése és feldolgozása:
A mosódiók szüretelését szeptember és október között végzik. Ezután az aranysárga diókat megszárítják, melytől barna színt kapnak. Végül megtörik és kimagozzák őket, mivel csak a héj tartalmaz Szaponint.  Feldolgozása sokrétű, kapható már akár folyékony, akár por alakban is.

Egy kis ízelítő, hogyan válik ki meleg víz hatására a dióból a Saponin:

A mosódió eredeti alkalmazása:

A mosódióhéjat – mint természetes mosó- és tisztítószert – Ázsiában már évszázadok óta használják kíváló mosóhatása miatt.

Ökológiai szempontok:
Az indiai mosódió egy tiszta, újra növekvő, természetes/növényi termék. A mosódióhéj mentes az adalékanyagoktól, használat után teljes mértékben biológiailag lebomlik, így nem terheli a környezetet.

Mivel jártam Indiában – ami azóta is egyik kedvenc helyem – már csak azért is ki kellett próbálnom az indiai mosódiót. Nem tudom konkrétan Indiában manapság mivel mosnak – a nyugati terméközönnek köszönhetően biztos nem csak dióval – de mindig lenyűgözött a hinduk ruháinak tisztasága és színeinek élénksége. Biztos vagyok benne, hogy ott a mai napig nagyon sokan használják ezt a természetes mosószert. Ami persze nem csak ruhák mosására alkalmas!

Fotó: Bodó Gábor

Állítólag az indiaiak nem is a nyugaton elterjedt Sapindus Mukorossi fajtát részesítik előnyben, hanem az ennél jóval kissebb és “csúnyább” Sapindus Trifoliatus fajtát, mivel szerintük ennek hatóanyaga erősebb.

Összegyűjtöttem pár hasznos információt a mosódióval kapcsolatban:

Hogyan kell használni a mosódiót?
Tegyünk 3-4 egész szemnek megfelelő mosódiót (a mosódiót általában már megtörten, mag nélkül lehet megvásárolni) a mellékelt vászon mosótasakba, majd kössük be alaposan a tasak száját! Tegyük a ruhák közé a mosógépbe. A dió végig a gépben marad, az öblítés alatt sem kell kivenni.

Hogyan működik a mosódió?
A mosódió úgy működik, mint egy mosószer. Szaponint tartalmaz, egy teljesen természetes felületaktív anyagot. Ezzel szemben a hagyományos mosószerek iparilag előállított, kémiai szerek. A felületaktív anyagok úgy működnek, hogy megtörik a víz felületi feszültségét, így az könnyebben behatol a szövetbe, hatékonyan változtatja a vizet „nedvesebbé”. Miután a ruha átázott, a mosógép forgása (vagy a kezünk) eltávolítja a szennyeződést a szövetből. Ezután a mosódió szaponinja tartja a piszkot a vízben feloldva (megakadályozva, hogy újra lerakódjon a ruhában) amíg ki nincs öblítve.

Hol van a hab?

A legtöbb mosószer habosító összetevőt tartalmaz. A valóságban a hab mennyisége nem bizonyítja, hogy a tisztítószer hatékony! A mosódió anélkül tisztít, hogy szüksége lenne a „habos trükkre”. Mivel alacsony habzású, ideális a HE (high efficiency) és az elöltöltős mosógépekhez.

Másra is használhatom a mosódiót ruhamosáson kívül?

Igen! Az indiai Ayurvédikus tudományban a mosódió bőr- és hajtisztítóként szerepel. Balin művészek készítenek belőle gyönyörű ékszereket, és batikolt textileket.

Túl lehet adagolni a mosódiót?

Általában 3-4 egész mosódiót ajánlunk mosásonként. Az igazán piszkos ruhákhoz, nagy adag ruhához vagy ha hideg vízben mosunk, használhatunk többet is. Abból fogjuk tudni, hogy túl sok diót használtunk, hogy mosás után merevnek érezzük a ruhákat. Ezt a merevséget az öblítő vízben maradó túl sok szaponin okozza, ami nem veszélyes a ruhára nézve. A következő mosásnál el fog tűnni.

Használhatom többször is a mosódiót?

Igen! A mosódióban lévő szaponin gyorsan feloldódik forró vízben, míg hideg vízben lassabb a folyamat. Forró vízben mindössze két mosódióra van szükség alkalmanként, és ezek egy-két mosás alatt leadják szaponin tartalmukat. Mikor hideg vízben mosunk, négy teljes mosódió héjat adagolva, akár 4-6-szor is fel lehet használni. Ha már nem érezzük a mosódiót megdörzsölve tisztának vagy szappanosnak, akkor elfogyott a szaponin tartalom.

Használhatom a mosódiót bármilyen hőmérsékletű vízben?

Igen! A szaponin gyorsan kioldódik a forró vízben, és lassan a hideg vízben. Általában 35 foktól gyorsul fel a kioldódás. Mikor hideg vízben mosunk, érdemes a kis tasakban előáztatni a mosódiókat egy kevés forró vízben a szaponin kioldódásának érdekében. Pár perc áztatás után öntsük a kapott oldatot a hideg vizes mosáshoz.

Ki kell-e venni a mosódiót az öblítési periódus alatt?

Nem szükséges kivenni. Nincs szappanszerű maradvány, amit el kellene távolítani. Az öblítéskor visszamaradó kevés szaponin puhaságot és tartást ad a ruháknak. Ha a mosógépünk alkalmas rá, le is állíthatjuk, az öblítő ciklust kihagyva. Továbbá azért sem kell kivenni az öblítéskor, mert a mosógép hideg vízzel öblít, a mosódióból pedig 30-35 fok felett oldódik ki a szaponin.

A mosódió okoz allergiát?

Nem! A mosódió 100%-ban természetes, biztonságos és nem ismert allergiás hatása. Ajánlott babáknak, érzékeny bőrűeknek. Az indiai Ayurvédikus gyógyászat a mosódiót tradicionálisan bőr elváltozások, ekcéma és pikkelysömör kezelésére használja.

Egészben is használhatom a mosódiót a magjával?

Nem. Kizárólag a mosódióhéj alkalmas mosásra, a magot el kell távolítani, ha teljes diót vásároltunk.

A mosódió port betehetem a mosóporos rekeszbe?

Nem. Bár liszt finomságúra van őrölve, az apró részecskék nem oldódnak vízben, ezért a héjaknál megszokott tasakban kell használni, alaposan bekötve a száját.

El kell-e távolítanom a korábban használt vegyszer maradványokat a mosógépemből, mielőtt mosódióval mosnék?

A mosódió alkalmas a mosógép tisztítására. A vegyszerek maradékának eltávolításához futtassunk végig egy programot, a gépet rongyokkal feltöltve, legalább 60 fokon, 4-5 egész mosódiót téve a mosótasakba.

Allergiás vagyok a mogyoróra. Mosódiót használhatok-e?
Igen! A mosódió valójában a licsivel rokon szárított gyümölcs. A mogyoró allergiában szenvedők biztonsággal használhatják a mosódiót!

Van illata a mosódiónak?

Igen is nem is. A mosódiónak enyhe, friss, ecetes illata van. A ruhák illatára nincs hatással. Ha szeretnénk illatot, csöppentsünk néhány csepp természetes illóolajat a mosótasakra, vagy az öblítő rekeszébe. Frissítő mosáshoz javallott levendula, koriander, zöld tea vagy narancsvirágolaj illat használata. Továbbá kapható már kifejezetten mosódióhoz/mosólabdához való mosóparfüm.

Kell textilöblítőt használnom?
Egyáltalán nem. A mosódió természetes módon teszi puhává a ruhákat. Valójában a mosódiót rendszeresen használják drága selymekhez, hogy tartást és fényt adjon az anyagnak. Imádni fogjuk a ruhák tapintását mosódiós mosás után. Csökkenti a statikus feltöltődést.

A mosódió biztonságos a finom anyagokra nézve?

Igen! A mosódió ideális a finom anyagok kímélő mosásához, mint például a pamut és selyem!

A mosódió kíméli a színeket?
Igen! A mosódió 100%-ban természetes és kímélő. Ragyogni fognak a színek!

A mosódió igazán kifehéríti a fehér ruhákat?
Az igazán szép fehér színhez mindig különítsük el a színesektől, és adjunk hozzá környezetbarát fehérítőt (natrium perkarbonát), vagy mosószódát, szódabikarbónát vagy citromlét.

Segít energiát és vizet megtakarítani a mosódió?

Igen! Mivel nincs habos, nyúlós visszamaradó anyag, használhatunk rövid öblítést, vagy akár el is hagyhatjuk.

Használhatok mást is a mosódióhoz?

Igen. Használható más szerekkel is, mivel a mosódió nem biztos, hogy magában képes a legdurvább szennyeződéseket, foltokat kivenni. Bármilyen bevált előmosást alkalmazhatunk ilyen esetben. Érdemes a környezettudatos mosás érdekében öko mosószert használni, pl. mosószóda, szódabikarbóna.

Meddig tartható el a mosódió?
Amíg el nem használjuk.

Mi történik, ha valaki megissza a folyékony mosódiót, vagy lenyeli a mosódióhéjat?

A mosódió nem élelmiszer! Mosódióhéj lenyelésénél az esetleges probléma a gyomorfájás lehet. A folyékony mosódió viszont más összetevőket is tartalmaz, ezért azt mindenképp tartsuk távol gyermekeinktől!

Lehet a ruhákkal együtt szárítani a mosódiót?
Igen. Nem károsodik tőle a mosódió.

Mit tehetek a kimerült héjakkal?

Elfogyott a szaponin a mosódióból, ha már nem érezzük a héjakat teljesen tisztának, és nem habzik, amikor megdörzsöljük őket. Ha még használhatók, szárítsuk meg őket, és később felhasználhatjuk. Mikor már megérettek a kidobásra, csak tegyük a komposzthoz.

Barnás, sárgás lett a mosógép, és a ruhák is elszíneződtek. Miért?
A mosódió minimum 3-4-szeres túladagolása okozhatja. Ilyenkor betartva az adagolási tanácsot mossuk ki újra a ruhákat. Fottisztító só (nátrium-perkarbonát) használata szintén segít.

Meddig elég egy kiló mosódió?

Átlagos családban kb. 1 évig elég mosásra. Ha mosogatáshoz, hajmosáshoz és általános tisztítószerként is használjuk, akkor értelemszerűen gyorsabban elfogy. A hagyományos mosó- és vegyszerek elhagyásával sokat tehetünk a környezet és a pénztárcánk védelmében.

Mosódióhéj, mosódió por vagy a folyékony mosódió a legjobb választás?

Mindhárom megfelel a célnak. Próbáljuk ki mindhármat, és használjuk azt, amelyik a legszimpatikusabb. Az egy mosásra eső költség a fenti sorrendet követi.

A fentiek közül melyiket a legkönnyebb használni?

A legkönnyebb a folyékony kiszerelés használata, könnyű adagolni, fix hatóanyag tartalom. A második a por, az egyenletes kioldódás miatt.

Forrás: Natur-all


A horgolás történetéről

június16

A horgolás eredetéről sajnos kevés információnk van.

Feltételezések szerint a horgolás technikája az újabb kőkorban alakult ki, mégpedig a csomó nélküli, egyszálas fonásból. Ebben az esetben a fonalat kézzel fonták, hurkolták össze egybefüggő felületté. A horgolásnak is ez az alapja. A különbség csak az, hogy ma horgosvégű tű segítségével hurkolják egymásba, igen változatos módon és sokféle minta szerint a fonalat. Azt mondhatjuk tehát, hogy a horgolás alapötlete az ősi időkre nyúlik vissza.

Más feltételezések szerint a horgolás vélhetően Arábiából származik, és jutott el kelet felé a Selyemúton egészen Kínáig illetve Európában a mórok terjesztették el. Elsősorban az egyházi méltóságok kesztyűi és harisnyái készültek ezzel a technikával. Később, mind szélesebb körben megismerték és mára az egyik legnépszerűbb kézimunkafajta.
Érdekesség viszont, hogy a görögök és a rómaiak nem ismerték. Az 1. századból azonban már vannak az észak-egyiptomi kopt emlékek között csipkeszerű fejkötők.

Hazánkban a középkorban tűnik fel a hurkolt csipke. III. Béla király feleségének sírjában aranycsipkét találtak, ami egy főkötő része lehetett. Középen elkezdett, körbedolgozott, hurkolt csipke ez. Horgoltnak még nem nevezhető, mert nem bizonyítható, hogy horgolótűvel készült. Talán hímzőtű segítségével hurkolták a fonalat csipkévé.

A művészi csipkét az itáliai reneszánsz fejlesztette ki. Velencéből indult hódító útjára, s igen rövid idő alatt terjedt el egész Európában, elsősorban Flandriában és Franciaországban. Ebben a korban tűnik föl Olaszországban az első, igazi horgolt csipke. Adat, leírás nincs róla, de a technikájából megállapítható, hogy már horgolótűvel készítették.

Horgolással készül az ír csipke is.

csetneki csipkét a múlt század végén két Szontágh-nővér fejlesztette tovább – magyaros elemek felhasználásával – az ír csipkéből; így kívánták keresetet biztosító háziiparhoz juttatni a környék asszonyait.

A kötés feltalálásának időpontját sem ismerjük. A római kori Egyiptomban már mindenesetre hordtak kötött “zoknit”, mégis több mint egy évezred múltán kezdett a kötés nagyobb szerepet játszani az öltözködésben.

A 16. század elején a divatos, testhezálló harisnyanadrág azonban még mindig kelméből van szabva; a kötött harisnya olyan luxus, melyet csak uralkodók engedhettek meg maguknak. Erzsébet angol királynő csak trónra lépése után került olyan szerencsés helyzetbe, hogy kötött spanyol selyemharisnyát hordhasson.

A hurkolóipar atyja William Lee tiszteletes úr: 1589-ben találta fel az egyszerű kötőgépet, amellyel aztán harisnyatakácsok készítették portékájukat. A jersey-ipar is ebből fejlődött; Angliában a tengerészek viselete volt a géppel kötött gyapjútrikó. A múlt században kezdtek jersey-anyagból gyermekruhát varrni.

Ugyanakkor a horgoláscsipke készítésének egyik késői változata. Horgos végű tűvel az ujjakra csavart fonálból horgolnak lazábbra vagy tömöttebbre. Noha sok magyar vidék készített horgolt csipkét, önállót, sajátosan erőteljeset csak a mezőkövesdi matyók tudtak kialakítani. Munkáik színe: fehér-sárga-piros; zsebkendők és férfiingujjak szélére horgolták őket. Olyan tömöttek és zsúfoltak, hogy a legények verekedéskor hosszú és bő ingujjukat egy csavarintással a kézfejen túl egybefogták és ütöttek vele bot helyett. Említésre érdemes a sárköziek zsebkendője, mely egészében horgolt. Máshonnan, pl. Kalotaszegről lepedőbe való betéteket ismerünk csak, amelyekre átvitték a rececsipke mintákat. Az újabb divatú párnák végeibe szinte országosan horgoltak fehér csipke-betéteket; talán legjellegzetesebbek a sóváradiak. Sóváradon is és a Mezőség egyes községeiben “garnitúrákat” készítettek, vagyis egyező mintájú horgolással látták el a párnát, kendővéget, sőt a Mezőségen még azon is igyekeztek, hogy a horgolt minta összhangban legyen a kendő szőttes mintájával, amelyre került. A csecsemőfőkötők, esetenként a kis réklik is nagy hányadukban horgoltak; ezeknek származása nem tisztázott, egyes falusi vélemények szerint cigányok készítették volna. A horgolás újkeletű a magyar népművészetben, sok esetben a rececsipke helyébe került; helyi eredete minden esetben visszavezethető egy-egy papné vagy tanítónő kezdeményezésére. A múlt század 80-as, 90-es éveitől kezdve találkozunk vele. – Irod. Herkely Károly: A mezőkövesdi “matyó horgolás” (Népr. Ért., 1938).

Forrás: mek.oszk.hu, csetnekicsipke.hu, wikipédia


Kézműves foglalkozások a KreatívHarmónia stúdióban!

június13

Júniusban kézműves-kreatív foglalkozások indulnak Kispesten, a KreatívHarmónia Stúdióban :)

Első foglalkozás horgolótanfolyam lesz, ahol megismerkedhetnek az érdeklődők a horgolás alapjaival.

A foglalkozást “Ronimami” Vera tartja, aki nagyon profi a témában, sok-sok gyönyörűséges mű került már ki a kezeiből. Ime egy kis ízelítő:


Első foglalkozás időpontja:
2010. június 19. (szombat) 10-től kb. 11.30-ig

Ára: 2.000,- Ft/alkalom

Bejelentkezés szükséges! Minden érdeklődőt szeretettel várunk :)

Újdonságok babahordozáshoz!

június7

Babahordozáshoz újdonságok érkeztek a BabaStílus webáruházba :-)

BOBA 2G Baby csatos hordozó

Az új 2G model biopamut anyagból lábtartóval és alvócsuklyával!

BOBA egy komfort, csatos hordozó (SSC), mely kb. 1-4 éves korig ajánlott.

A 2G modell újdonsága a többi komfort hordozóval szemben egy lábtartó, mely a derékövre van csatlakoztatva. Ez a lábtartó egészséges és kényelmes ülőpozíciót biztosít a gyermeknek – a gyermek lába pihen, nem lóg a levegőben.

A lábtartóról:

- a derékövre csatlakozik
- állítható nagyságú
- nagyobb lábacskákra is passzol (2-4 éves gyermekre)
- csúszásgátló anyagból készül
- a térdeket csipő magasságba emeli
- a totyogó gyermeknek nyújt kényelmes és pihentető lábtartást

A hordozó ára 29.900,- Ft

BINANA a tencel rugalmas kendő

A Binana újdonsága az anyagában rejlik! A kendő TENCEL anyagból készül, melynek előnyös tulajdonságai a következők:

- A TENCEL egyesíti a különféle szálak előnyös tulajdonságait: a selyem finomságát és puhaságát, a poliészter erősségét, az akril könnyen kezelhetőségét, a len hűvösen kellemes tapintását, a gyapjú melegségét, a pamut nedvszívóképességét.

- A rendkívül finomszálas TENCEL technológiának köszönhetően a TENCEL az első cellulóz-szál, mely az erősségét a nano-technológiából nyeri. Az ellenőrzött, és szabályos struktúrájú nano-szálak struktúrája eredményeként a TENCEL funkcionális előnyei is kimutathatóak. Ezek a vízfelszívó és garantált kitűnő nedvszívó tulajdonságok. (A cellulóz szál 50%-kal több nedvességet nyel el, mint a pamut!)

- A használhatóságot a TENCEL magában hordozza, mivel a jó nedvszívó tulajdonsága az alap tulajdonsága. Továbbá az optimális „bőr-érzékeny„ tulajdonsága köszönhető a nano-szálaknak. Kutatások bizonyítottk, hogy érzékeny bőrű emberek 85%-ánál a TENCEL szálból készült ruházat minden egyéb anyagnál megfelelőbbnek bizonyult.

- Európai ECO Díjban részesült az a környezetbarát eljárás, amellyel a TENCEL szálat gyártják, kombinálva a szál tisztaságával.

- A TENCEL a Lenzing új márkaneve a „Lyocell”-helyett. A TENCEL a fa természetes alkotóeleméből, a cellulózból készül, és 100%-ig biológiai lebontású. Elnyerte az európai PEFC minőségdíját.

- A TENCEL szál rendkívül sokoldalúan felhasználható, nem tartalmaz mérgező összetevőket. Természetessége a csecsemők számára fejlesztett textíliákhoz is ajánlott.

(Forrás: tencel.at)

A Binana hordozókendő Fair Trade termék. A hordozókendő Belgiumban készül (Deinze városhoz közel) szellemileg fogyatékos emberek számára kialakított konfekció műhelyben.

18 féle színben rendelhető. Jelenleg bordó, indigó-kék, barna és moha-zöld színben kapható. A színezéshez 100% természetes festéket használnak.

A Binana hordozókendő hossza 5,40 m. Ez a méret a legtöbb átlag felnőttnek elegendő többféle kötési módhoz.

A hordozókendő alkalmas elől, háton és csipő hordozásra. Újszülött kortól kb. 2 éves korig ajánlott.

Ára: 16.900,- Ft


Szövött hordozókendő AKCIÓ!

június7

A K C I Ó !

Szövött hordozókendő akció a BabaStílus webáruházban :-)

Minden szövött kendő 10% kedvezménnyel kapható, júniusban, illetve amíg a készlet tart!

Íme a kendők:

Néobulle 100% Öko-pamut francia kendők:

4,6-os Louis, Margot, Manon Rouge, Julie (17.010,- Ft)

3,6-os Louis, Margot, Manon Grise (15.210,- Ft)

Natibaby lengyel kendők:

4,6-os gyapjú-pamut “Japan” (23.850,- Ft)

4,6-os 100% Öko-pamut csíkos (16.380,- Ft)

PixieKid karikás 100% pamut (12.870,- Ft)

Ellaroo – új kendők a BabaStílus Shop-ban

április7

Áprilistól már megvásárolhatók, illetve megrendelhetők a Texasi EllaRoo cég hordozókendői és Mei Tai hordozói.

Az EllaRoo hordozókendők kézi szövéssel készülnek Guatemalaban.

A vékony hordozókendők közé sorolható, könnyű és szellős. Nyárra kifejezetten ajánlott. Festéséhez nem használnak toxikus festéket, és a legtöbb modell 90-100%-ban organikus alapanyagból készül. Szélei szimplán vannak visszahajtva, végei egyenesek (nem keskenyednek el) és rojtosak. Több méretben kapható: 3,7 m, 4,2 m, 4,6 m, 5,0 m. Szélessége 76 cm. Újszülött kortól kisgyermek korig használható.

Használat előtt hideg/langyos (max. 30′ C) vízben ki kell mosni (szárítógépben nem szárítható)! Az élénk színek tartósságáért az első mosásnál érdemes a mosógépbe kevés sót vagy ecetet adagolni.

EllaRoo Hordozókendők árai: (3,7 m) 15.500,- Ft, (4,2-4,6 m) 17.500,- Ft (5,0 m) 18.500,- Ft

Az EllaRoo Mei Tai 100 % biopamut/kender anyagból készül. A vállpántok a váll tetejéig vékonyan béleltek a kényelmes viselet érdekében. Body része ívelt, optimálisan megtámasztja a baba fejét. Egyes modellek külön felhajtható fejtámasszal rendelkeznek. A Mei Tai mindkét oldalán hordható/kifordítható (belül egységesen fekete színű). Kb. 5 hónapos kortól 16 kg súlyig ajánlott. Újszülöttek hordozására is alkalmas (a babát behúzott lábbal kell a hordozóba tenni.) Használható elöl,  háton és csipő hordozásra. Méretei: body szélessége 39 cm, body hossza 46 cm, body hossza felhajtott fejtámasszal 59 cm. Indiában készül USA dizájn alapján.

EllaRoo Mei Tai ára: 19.500,- Ft

Az EllaRoo Mei Hip egy innovatív csipőhordozó eszköz. Széles vállpántja jól felfekszik a vállon és nem dörzsöli a nyakat. A baba súlya is optimálisan eloszlik a széles vállpánt által. Anyaga 100 % biopamut és kender. A Mei Hip mindkét oldalán hordható/kifordítható (belül egységesen fekete színű). Újszülött kortól (behúzott lábbal) már használható, de optimálisan kb. 6 hónapos kortól 16 kg súlyig ajánlott. Derékrésze és vállpántja nem bélelt. Indiában készül USA dizájn alapján.

EllaRoo Mei Hip ára: 18.500,- Ft

Fotók: EllaRoo


Az EllaRoo termékekre áprilistól előrendelést felveszünk!


Taga – mindig mozgásban

április5

Amióta megláttam, azóta rajongója vagyok ennek a “hogyishívjáknak”. Persze nem csak én…

Valahogy úgy lehetne nevezni, hogy babakocsis tricikli, vagy triciklis babakocsi :-)

Alapvetően egy háromkerekű bicikli, amit ügyesen át lehet alakítani egy Jogger típusú babakocsivá.

Hogyan is varázsoljunk a bicikliből babakocsit, akár 20 másodperc alatt?

Íme:

Formatervezésben a hollandok nagymenők. Nem véletlen, hogy a Taga is az ő tervezőműhelyükből került ki. Rögtön három rangos díjat is nyert.

Variálhatósága hihetetlen! Használható egy, illetve két gyerekkel, akár újszülött kortól is. Alkalmas bevásárlásra, vagy csak egyszerű bicajozásra.

Sokoldalúságával és egyszerű használatával a Taga kiemelkedik a többi kerékpáros gyermekszállító eszköz közül. Melyekből íme egy kis ízelítő:

Babakocsivá átalakítható modell:

Hagyományos “dobozos” típus:

Egy kissé futurisztikus modell:

Régimódi típus:

Vicces modell nagycsaládosoknak:

Ráadásul a Taga még egy hagyományos autó csomagtartójában is elfér – ami nem utolsó szempont!

Fotók: Taga, Google

A Taga Magyarországon is kapható, remélem hamarosan én is kipróbálhatom :-)

Croozer a Balaton körül

április4

Na jó, a cím kicsit megtévesztő, mert csak fél kört mentünk :-)

2009. májusában kerékpárra pattant kis csapatunk, és Révfülöpről elindult Badacsony irányába. Mivel mi eleve későn indultunk és az előző nap már jókora távot letekert másik csapatunk tagjaival is Révfülöpön volt randevúnk, rögtön Badacsonytomajban töltöttük az éjszakát. Klassz kis szállásunk a Borbarátok révén a Neptun Panzióban volt. Innen indultunk tovább a Balaton déli partja felé.

Két gyerkőcünk szállítója egy Croozer Kid2 volt. Tavaly tettünk szert erre a nagyszerű utánfutóra és azóta is imádjuk.

Régebben sokat bicikliztünk a Fertő-tó körül és megállapítottuk, hogy szomszédaink első számú gyerekhordozó utánfutója a Croozer. Miután megszülettek gyerkőceink olyan utánfutót kerestünk, ami belül tágas, kényelmesen elfér benne két nagyobb gyerek is és van némi csomagtere.Természetesen még fontos szempont volt a biztonság is. Ez a típusú utánfutó szinte felboríthatatlan. Használata is roppant egyszerű: könnyen összecsukható, könnyen illeszthető a kerékpárhoz és három funkcióban is használható (utánfutó, Jogger babakocsi, Buggy babakocsi).

A Croozer Kid nem is kicsi, hanem elég nagy csomagtérrel rendelkezik. Túránk során kényelmesen elfért benne két nagyobb hátizsákunk. Hallottam, hogy mások sátrat is simán fuvaroznak vele. Az utánfutó súlya sem olyan vészes. A kompozásnál gond nélkül felrakta a hajóra a legénység.

Mivel én nem vagyok egy  testépítő alkat, örültem, hogy Marci fiam inkább apával akart lenni a biciklis ülésben,

így nekem “csak” Gergőt kellett cipelnem a motyóinkkal. No azért összeadva ez is volt kb. 40 kg!

Akadt aki a kutyusát húzta :-)

Nem is haladtunk túl gyorsan :-) Volt olyan emelkedő Keszthely előtt, ahol bizony jól esett, hogy kicsit toltak minket. Gergő persze ebből nem sokat vett észre, mivel az út nagy részét szundikálással töltötte.

No azért Marci is aludt egy keveset apa mögött :-)

A túránkat 2 naposra terveztük és ahhoz képest elég szépen teljesítettünk, hogy a nagyobb távot  a második napon tettük meg. Sok-sok pihenő és persze eszegetés beiktatása után este 9-re meg is érkeztünk Badacsonyból Balatonboglárra.

Nem mondom, hogy nem voltunk fáradtak – főleg én!  Azért jó kis túra volt, mindannyian élveztük és remélem hamarosan megismételjük – már három gyerekkel :-) No meg a Croozer-rel!

Fotók: Bodó Gábor

Hordozni jó!

március28

4 éve buzgón olvasgattam a különféle baba-mama netes oldalakat. Sok mindent tudtam már a várandósságról és a babavárás különféle elmaradhatatlan kellékeiről. Kutakodtam, hátha találok valami izgalmas és számomra új dolgot, amit érdemes lesz kipróbálni. Rátaláltam a babahordozásra! Akkoriban babaerszénnyel kezdtük, de második kisfiammal kipróbáltuk a hordozókendőt, SSC-t (formázott, csatos hordozó) és Mei Tai-t (ázsiai típusú kötős, formázott hordozó). Nagyon szerettem mindegyiket és kisfiam is élvezte a hordozást. Halmozóvá nem váltam, de azért van egy kis gyűjteményem :-)

De miért is hordozzunk?

A hordozás hozzátartozik a kisgyermek természetes szükségleteihez. A szülő közelsége biztonságot nyújt a gyermeknek, a testi kontaktus elősegíti az egészséges fejlődést és nem utolsósorban életreszóló kötődés alakul ki szülő és gyermeke között.  További előny, hogy a hordozás megkönnyítheti a szülő mindennapi tevékenységét. A kíváncsi gyermeki lélek mindenhol jelen akar lenni, mindenben részt szeretne venni. Képzeljük csak el, mit tennénk, ha a kőkorszakban élnénk? Nem tehetnénk le gyermekünket csak úgy a mezőre, anélkül, hogy ne leselkedne rá valamilyen veszély. Főleg, ha a gyermek sírással hívja fel magára a vadállatok figyelmét, vagy egyszerűen elkóborol…

Fotók: Bodó Gábor

A hordozásnak különböző eszközei léteznek. 
Itt most röviden a különböző anyagból készült hordozókendőkről és az ún. komfort hordozóeszközökről írok.

Gondoljuk át a következőket, mielőtt belevetjük magunkat a vásárlásba:

  • Fontoljuk meg, hogy szeretnénk-e hordozókendővel hordozni. Tisztában kell lennünk a kendő kötésmódjaival, melyeket sokszor gyakorolnunk kell. Ehhez ajánlatos részt venni egy hordozókendő tanfolyamon. A tanfolyam megéri a befektetést, mert megtanulhatjuk a biztonságos használatot, gyakorlatra tehetünk szert, ugyanakkor megismerkedhetünk hasonló gondolkodású szülőkkel és oktatókkal.
  • Megkülönböztetünk szövött és rugalmas hordozókendőket. Sokféle anyagból is készülhet a hordozókendő, pl. biopamut, len, bambusz, gyapjú, selyem, stb.
  • Nemzetközi hordozókendő márkák pl.: Didymos, Lana, Zara, Hoppediz, Storchenwiege, Neobullé, Natibaby, Bebina, EllaRoo, Amazonas, Moby Wrap, MaM, Wrapsody, JPMBB, Sleepy Wrap, stb. stb.

Fotók: Ellaroo, Natibaby, Neobullé, MobyWrap

Amennyiben az ergonómikus kialakítású komfort hordozó mellett döntünk:

  • Ezek az ergonómiailag helyesen kialakított hordozók mindig rendelkeznek egy széles ülőrésszel, ahol a gyermek helyes lábtartással, terpesztartásban vagy békatartásban helyezkedhet el. Ebben a pozícióban a gyermek mindig kontaktusban lehet a szülővel. Helytelen az a hordozóeszköz amelyikben a gyermek lába lóg, illetve az a hordozási mód amelyben a gyermek arccal kifelé néz.
  • A komfort hordozók általában párnázott derékövvel és állítható párnázott vállpánttal rendelkeznek melyek optimálisan osztják el a gyermek súlyát a szülő testén. Ezáltal megelőzhető a szülő hát és derékfájdalma. Ideális hordozóeszköz hátproblémákkal küszködő szülőknek.
  • Ergonómialilag helyesen kialakított hordozók pl. Manduca, Bondolino, Marsupi, Beco Baby, Ergo Baby, illetve ide sorolhatók még a különböző típusú Mei Tai hordozók.

Fotók: Manduca, Ellaroo

Persze vannak egyesek akik mindenféle mást is szívesen hordoznak :-)

Fotók: SleepyWrap, Bodó Gábor

A különféle hordozóeszközökről bövebben itt olvasható!

Hír:

A BabaStílus és a KreatívHarmónia Stúdió közös szervezésében 2010. április 2-án 10-12 óráig baba hordozóeszköz bemutató lesz.

Helyszín: 1191 Budapest, Simonyi Zs. u. 1. 3/8.

Bővebb információ itt olvasható!

« Older Entries